Japán diáklány fétis⎢ Hogyan vált a társadalmi privilégium elleni lázadás egy szexuális fantáziává

Anime – ha meghalljuk ezt a szót, valószínűleg a mindennapi japán életet bemutató animációs sorozatokra gondolunk. A műfaj egyik legkedveltebb témája a gimnáziumi évek mámora, vagy éppen pokla, szereplői nagy szemű, vékony, vonzó tinédzserek. A japán diáklányok jellemzően apró pliszírozott mini szoknyában, térdzokniban és loaferben jelennek meg a képernyőn, a mellüket, majdnem kivillanó feneküket premier plánban kiemelve. Mindez az anime-otakuk, a legfőbb anime fogyasztók igényeit szolgálja ki. 

Az otaku szó jelentését legjobban a mániákus, megszállott, fanatikus jelzővel írhatjuk körül. Sokan az angol geek kifejezéssel azonosan használják, nemcsak rajzfilmekhez és képregényekhez kötődik, hanem gyakorlatilag bárminek a hardcore rajongóját jelentheti. Tehát egy olyan személyre használják, aki abnormális mértékben belemerül a hobbijába. Japánban erős negatív töltettel bír, de hiba lenne azt gondolni, hogy minden otaku egy szemüveges, köpcös üzletember, akinek a szobája kedvenc anime szereplőjével van kitapétázva, akinek feleségül veszi a hologramját. Az viszont bizonyított tény, hogy a szexuális fantáziáikban legtöbbször tini lányok szerepelnek, amit az erotikával túlfűtött anime ipar is táplál, a tömegmédiáról nem is beszélve. 

Britney Spears: …Baby One More Time (1998)

Ugyanakkor nem csak japán szórakoztatóipar szexualizálja a fiatal (ázsai) lányokat, a nyugati kultúrában is megfigyelhető ez a jelenség. Gondoljunk Natalie Portman-re, aki mindössze 13 évesen alakította Mathildát a Léon, a profi című filmben. Britney Spears 17 évesen forgatta le a …Baby One More Time videoklipjét, amelyben „szexi tini lányként tündökölt”. 

Ugorjunk még nagyobbat az időben, és elevenítsük fel az orientalista történetmesélés egyik ékes példáját, a Pillangó kisasszony című operát. Azt a zenedrámát, amely elvetette az engedelmes ázsiai nő sztereotípiájának magvát. Úgy tekintenek a távol-keleti – különösen a japán – nőkre, mint csábító és akaratos teremtményekre, igazi femme fatale alakokra, akik embertelen bánásmódban részesülnek, mégis erény számukra a szenvedés. A 2003-ban bemutatott Kill Bill a femme fatale helyett a lázadó diáklány karaktert ábrázolja és megfűszerezi a yakuza testőr szereppel, a Jubari Gogóval.

Jubari Gogo, Kill Bill (2003)

A nyugati média máig úgy állítja be Japánt, mint a pedofília melegágyát, pedig a felmérések alapján a Lolita-komplexus nem drasztikusan magas a szigetországban. Viszont annak van igazságalapja, hogy a legtöbb japán férfi vonzódik a fiatal lányokhoz, és ennek a rajongásnak a gyökere egészen az 1900-as évekre visszanyúlik.

Már a 20. század elején szexuális devianciákra való hajlamot tulajdonítottak a diáklányoknak, amely megalapozta, hogy – épp úgy, mint a gésákat – a szexuális vágy tárgyává tegyék őket. A Meiji-kor végén (1905) új cikksorozatot publikáltak Daraku Jogakusei Monogatari címen. Ez olyan tanmeséket tartalmazott, amelyek bemutatták a nőideált, illetve azt, hogyan korcsosodnak el a tini lányok az iskolában. A történeteket tanulsága azt volt, hogy prostituáltakként végzik, ha letérnek a családanya-szerep felé vezető útról. Ekkor vált ugyanis általánossá a lányok iskoláztatása, de az egyenruhájuk még erősen eltért a ma ismerttől. Ekkor még hakamát, deréknál megkötött bokáig érő nadrágot viseltek, amit korábban csak férfiak hordtak. Ez már kivívta a társadalom megvetését, de tovább tetézték a nyugati cipők viselésével. Ugyanis a nyugati ruhákat akkoriban a szexmunkások öltözékeként azonosították. A serdülő lányok azonban kedvelték, és büszkén viselték a kényelmes uniformist, amely a mai napig megfigyelhető a japán viseletben. 

Rajz egy diáklányról kb 1900-ból (Ochanomizu University)

Az 1920-as években vált elfogadottá a nyugatias öltözködés, így az iskolai egyenruhák átalakultak a matróz egyenruha inspirálta együttessé, amely még nagyobb népszerűségnek örvendett a fiatal lányok körében. Mivel még nem számítottak konfekcióruhának, mindenkinek magának kellett gondoskodnia róla. A diákok élvezték a nagy szabadságot a készítése közben, hiszen a második világháború előtt nem alkottak szigorú iskolai szabályzatot az egyenruháról.

kép: douban.com

Az első szubkultúra, amely új imidzset épített az iskolai egyenruhára, a sukeban volt. A ’60-as, ’70-es évek között hódító stílusirányzat – amelynek jelentése bűnöző, bandavezér lány – elsőként rúgta fel rúgta fel az iskolai előírásokat. A fiatalok nem figyeltek az órákon, gyakran ellógtak az iskolából, bandákhoz csatlakoztak, vagy épp bűnszervezetet alapítottak. Lázadó külsejükkel is az erőszakos jellemükre reflektáltak, és drasztikusan átalakították az iskolai egyenruhájukat. Az inget rövidre vágták, hogy szabadon hagyja a hasukat, a szoknyát rövidre tűzték, vagy kurtábbra vágták. Mindezt erős sminkkel, göndör hajjal és jojószerű, láncos borotvával egészítették ki. 

Sukeban lányok, 70-es évek (képek: vintag.es)

A ’90-es években egy új, a mai napig létező szubkultúra született, amely ismét megvetést és megbélyegzést váltott ki a társadalomból a gimnazista lányokkal szemben. Váratlanul megjelent Shibuya utcáin a gyaru stílusirányzat, amely a tokiói magániskolákból szivárgott le egészen a középosztálybeli tinédzserekhez. És hamarosan végérvényesen elmélyítette a diáklány fétist. A gyaru japán kifejzés az angol gal szó átirata, amellyel a szórakozni vágyó, spontán, lezser, tehetős diáklányokra utaltak, akik belevetik magukat az éjszakai életbe. Gesztenyebarna haj, rövid szoknyák, vastag, túlméretezett zokni, napbarnított bőr, és designer kiegészítők együttese alkotta kezdetben a gyaru stílust. A fiatal lányok saját társadalmi privilégiumuk ellen lázadtak, hiszen tudták, a szüleik vagyona révén bármit megtehetnek. 

Gyaru, 90-es évek

Azonban az irányzat kogyaru néven vált közismertté, miután az alsóbb társadalmi osztályokban is felbukkantak az lázadó részletek az egyenruhákon. Nyáron a térdig érő szoknyát feltűzték és miniszoknyává alakították. Lábszármelegítőt és amerikai sportzoknit hordtak, hogy kihangsúlyozzák csupasz, vékony lábukat, amely egyre jobban izgatta a férfiakat. Ennek bizonyítéka, burusera szexshopok megjelenése, amelyek a lányok használt egyenruháira, fehérneműire specializálódtak. 

A média morális pánikként közvetítette a jelenséget, mint a Buborék-frusztráció társadalmi hozadéka. A fiatal lányokat lélektelen materialistának, romlottnak állította be a japán és a nemzetközi sajtó is, amikor kirobbant az enjo kósai (kárpótlásos randi) botrány. Döntően középkorú üzletemberek kezdtek ajánlatokat tenni tizenéves lányoknak: fizetséget ígértek a randiért, sőt gyakran a szexért. Csak olaj volt a tűzre, hogy a férfimagazinok –például a SPA és a Friday – az elsők között publikálták, hogyan adják el a testüket a fiatal lányok egy designer táskáért. Az korszak új szexszimbóluma a 16 éves miniszoknyás tinilány lett. A tömegmédia minél többet tudósított a sokkoló jelenségekről, annál jobban megnőtt azoknak a lányoknak a száma, akik végül Shibuya utcáin prostitúcióra adták a fejüket. Kétségtelen, hogy ekkor a fiatalkorú szexmunkások aránya kiemelkedő volt, de a mai napig tisztázatlan, pontosan mennyi lehetett a 18 év alatti prostituáltak száma .

A konzervatív vélemény úgy állította be a helyzetet, mint a rohamosan romló, materialista társadalom következménye. A másik oldalon a feminista mozgalom állt, amely úgy értelmezte a történéseket, hogy a fiatal lányok megtagadják a számukra morálisan ideálisnak tartott utat, helyette a patriarchátus ellen lázadnak. Japánt világszerte megbélyegezték, mint a pedofilok és a perverzek országa, mégis a fiatal lányokat tették felelőssé, amiért „szexmunkával gyarapítják a zsebpénzüket”. A mozgalom, amely a kreatív önkifejezést és szabadságot szorgalmazta, a populáris kultúra része lett. De a férfimagazinok eltorzították, amely így már koránt sem a fiatal lányok érdekét szolgálta. A tömegmédia a lányok morális hanyatlásának megszállottja lett, a ’90-es évek közepére a férfiak a tini lányok rajongói lettek, ez a szexuálisan túlfűtött rajongás pedig a mai napig tovább él a fikciókban és a valóságban egyaránt.

Szerző: Krajnyák Petra
Kiemelt kép: Néojaponisme
Forrás: Live Japan, Groovy History, Néojaponisme