Paula Sello és Alissa Aulbekova poszthumán fantáziája, az AUROBOROS egy mélyebb dimenzióját tárja fel a divatnak, amely újradefiniálja hagyományos ismereteinket a ruházati termékek fogyasztásától egészen a testünkhöz fűződő viszonyunkig. Egyedülálló szemléletmódjukkal, a diszciplínák határain átívelve új diskurzusokat teremtenek a divat világán belül.
Sello szociológiát tanult a Goldsmith-en, Aulbekova a CSM Fashion Communication and Promotion szakán végzett. Egy londoni klubban ismerkedtek meg, majd elméleti és esztétikai síkon is gyorsan megtalálták a közös hangot. Az egyetemi tanulmányaik mellett experimentális projekteken kezdtek el együtt dolgozni. Konkrét tapasztalatuk a tervezés területén nem volt, progresszív tevékenységük azonban hamar felkeltette a figyelmét a Sarabande Foundation mentorainak. Az Alexander McQueen által alapított, feltörekvő tervezőket és művészeket támogató szervezet 2020 óta patronálja a márkát.

Az AUROBOROS a divatipar standard működésén, a nonstop termelés elvein szeretne túllépni. A repetitív mintázatára épülő szezonális kollekciók helyett ciklikusságban gondolkoznak. Erre a szemléletre utal a névválasztásuk is, amely az uroborosz – a saját farkába harapó kígyó – mitologikus képét idézi meg, a teremtés és pusztulás végtelen körforgását szimbolizálja.
A tervezőpáros a biomimikri gyakorlatát alkalmazva kezdett el one-off haute couture darabokat készíteni. A biomimikri lényege, hogy a designerek a természetből ismert struktúrákat ültetik át a termékeikbe. A ruhák egy alapöltözékből állnak, amelynek felületére transzformatív kristályokat telepítenek. A kristályok kémiai folyamat során növekedni kezdenek, burjánzásra emlékeztető mozgásuk csúcspontján pedig egyszerűen leválnak a ruháról. Az oxidáció a növények életciklusait eleveníti fel: a virágzás és az elhervadás folyamatára emlékeztet.
A mindössze 6-12 óra leforgása alatt megsemmisülő ruházat a fast fashion alapkoncepcióját visszhangozza. Azonban a negatív fogyasztói szokásokkal ellentétben a ruha és a viselője közötti kapcsolat ápolására fókuszál. A ruhadarab értéke használat közben jön létre: az idő és az interakció teremti meg. Közben a fenntarthatósággal gyakran összefüggésbe hozott tartósság fogalmát kérdőjelezi meg.

Ezt a gondolatmenetet tovább mozdították a digitális térbe, így született meg idén januárban a Biomimicry, amely az első kizárólag digitális ready-to-wear kollekció. Az egyes darabok virtuális természetüknek köszönhetően gendertől és testalkattól függetlenül egyénre szabhatók. Az inkluzív ruhákat úgy tudják hordani a felhasználók, hogy képet – vagy videót – mellékelnek magukról, amelyre a tervezők ráigazítják az egyes darabokat, kiegészítőket. Jelenleg a következő lépésen, egy AR-alapú verzión dolgoznak, hogy a fogyasztók a teljes digitális gardrób élményét élvezhessék.

Az éteri atmoszférájú darabok inspirációi főként természeti formák és sci-fi alkotások. A gyakran disztópikus jövőképeket vizualizáló sci-fi filmek – például az Annihilation – szépségét és esztétikai sajátosságait integrálják a ruhákba. A fluid, vibráló színű anyagokhoz organikusan illesztik a növényi struktúrákat. Az így létrejövő kollekció darabjai intellektuális termékek is, hiszen minden egyes darabnak gondosan felépített története van.

A „nature tech” az AUROBOROS egyik központi fogalma. Arra épít, hogyan lehet adaptálni a természet jelenségeit a tudomány és a technológia segítségével. A kollektíva a fizikai és digitális tér közötti szimbiózist teremti meg. Az ellentétesnek tűnő pólusok kibékítése a digitális térben manifesztálódik: a materiális kötöttségek nélküli tervezés biztosítja a kísérleti felületet az organikus produktumok létrehozásához.

A cyber térben hódító divat számos előnnyel bír. Az új narratívák megteremtése mellett a fast fashionnel lépést tartva képes az állandó újdonságra vágyó igényeket zero waste formában kielégíteni. A feltörekvő paradigmaváltás nem romantikus eszképizmus a meglévő gyakorlatok elől, hanem sokkal inkább az iparág előtt álló új formák felfedezésére ösztönöz. A mainstream divat kontextusában egy fenntarthatóbb, hibrid jövő vízióját sugallja.
Szerző: Csíkszentmihályi Luca
Kiemelt kép: AUROBOROS
Forrás: Dazed, Lampoon