Idén jelent meg az argentin származású Leo Adef első önálló könyve, a WARP, amely a művész szemszögéből mutatja be az LGBTQ+ fiatalok történetét. A queer rendező, illetve fotóművész Buenos Airesben nevelkedett, ma Barcelonában él, ahol nyers és olykor megbotránkoztató képeivel a szexualitás, az intimitás és emberi kapcsolatok érzelmi kavalkádját igyekszik megörökíteni. Munkája középpontjában legtöbbször az LGBTQ+ közösség tagjai állnak. De a néző nemcsak az ő életük legintimebb pillanataiba nyer bepillantást, hanem a művész saját identitáskeresését és jellemfejlődését is figyelemmel kísérheti.

„Ez a könyv bemutatja ezeket pillanatokat és azokat az embereket, akik nem is tudnak arról, hogy puszta létezésükkel milyen sokat tanítottak nekem, és arra ösztönöztek, hogy megörökítsem őket ebben a kiadványban” – írja a művész a WARP bevezetőjében. Adef kiválóan megtalálta az egyensúlyt saját életének elmesélése és mások történetének bemutatása közt. Közben pedig Barcelona fantasztikus, rejtett világát fedi fel az olvasó előtt. Amíg a színes, titokzatos vizualitás fiktív, álomszerű érzést kelt az olvasóban, addig a nyers és igaz történetek visszarántják a valóságba. Ez a kettősség teszi különlegessé és meghatóvá könyvet. Az olvasót könnyedén magával ragadhatja vagy sokkolhatja a gyakran tabuként kezelt szexualitás direkt ábrázolása. De Adef szándéka nem az, hogy egy vérlázító tematikájú kiadvánnyal elrettentse a közönséget, sokkal inkább az, hogy kendőzetlen őszinteségével felkeltse az érdeklődésüket és bevonzza őket ebbe a különleges világba.
„Négy évvel ezelőtt elveszettnek éreztem magam: a város hangulata más volt, mint most, és egyszerűen nem tudtam ezzel azonosulni. De ebben az időszakban alakult ki az új queer közeg Barcelonában” – mondta Adef a Paper magazinnak. „Egyik este úgy döntöttem, hogy elviszek egy régi videokamerát egy partira. Attól a pillanattól kezdve mindig volt nálam egy. Elkezdtem dokumentálni az összes új dolgot, amin keresztülmentem, és az érdekes embereket, akikkel találkoztam. Ez teljesen megváltoztatta az életemet, hosszú távon befolyásolta a munkámat.” Az argentin művész legfontosabb célja, hogy ezzel a projekttel utat mutasson a hozzá hasonló fiataloknak, akik saját identitásukkal, önelfogadásukkal vívódnak. „Példaképek hiányában sokszor kívülállónak és magányosnak éreztem magam. Remélem ez a könyv segít azoknak, akik hasonlóan éreznek.”
Adef azt is kifejtette, hogy a mai napig keresi önmagát, de a legfontosabb lecke, amit a WARP készítése során megtanult, hogy mennyire fontos a közösség és a szoros kötelékek kiépítése. „Ennek a könyvnek köszönhetően sokkal többet megtudtam a támogatásról, a barátságról, az identitásról, a szeretetről és a szexről. Nagyon sok sebet sikerült meggyógyítanom, azoknak az embereknek köszönhetően, akikkel találkoztam. Illetve azokon a tapasztalatokon keresztül, amelyeket megosztottam velük. (…) Ezek a dolgok benne vannak a könyvben, amely kemény munkával és rengeteg szeretettel készült.”
Szerző: Teszler Panni
Kiemelt kép forrása: Leo Adef / leoadef.com
Forrás: Paper