Hagyomány, kultúra és a tökéletlenség művészete – interjú Papp Zsófiával és Szebik Dániellel

A Terike from Budapest és a MOME Design Intézet együttműködése révén a következő hetekben megismerhetitek a Design Intézet néhány tehetséges hallgatóját, akiknek az alap- vagy mesterképzés során elkészített munkáik magas designértéket reprezentálnak, illetve innovatív ötleteikkel is kivívták a szakoktatók elismerését. Ezúttal Papp Zsófia textiltervező szakos, és Szebik Dániel tárgyalkotó szakos hallgatókkal beszélgettünk. Mindenek előtt mesélnétek kicsit arról,Bővebben: “Hagyomány, kultúra és a tökéletlenség művészete – interjú Papp Zsófiával és Szebik Dániellel”

„Olyan úgysem lesz, hogy valami mindenkinek tetszik, éppen ezért ez nem is kell, hogy szempont legyen” – interjú a BEBI Loungewear márka alapítóival

A BEBI 2021 novemberében indította el webshopját, azóta árasztja el a közönségét csodásabbnál csodásabb mintájú „loungewear” termékekkel. Többek között az első kollekcióról, márkaépítésről, és a fenntartható tervezésről beszélgettem Borival és Dórival, a BEBI márka alapítóival a Nyolcésfélben. Ugyanis itt található a showroomjuk. Hogyhogy pont ezt a helyszínt választottátok a showroom kialakításához?Dóra: Egy olyan helyet szerettünkBővebben: “„Olyan úgysem lesz, hogy valami mindenkinek tetszik, éppen ezért ez nem is kell, hogy szempont legyen” – interjú a BEBI Loungewear márka alapítóival”

„Száguldoznak felém a lövedékek a környezetemtől, és nekem az identitásom a pajzsom – ha ezt megtartom, akkor nem eshet bántódásom” – interjú Zsirka Hellával, a Plútócska shop alapítójával

Zsirka Hella secondhand vintage üzletét 2021. június 14-én nyitotta meg, ahol a pink latex felsőtől a virágos ruhákig minden megtalálható. Hella igazi jelenség, történetesen transzszexuális nő, aki nem csak vállalkozóként, hanem stylistként és modellként is aktívan dolgozik. A vállalkozás keserédes öröme mellett nyíltan és őszintén mesélt a modell szakmáról, nemváltásról, élete hullámvölgyeiről, és a nemrégibenBővebben: “„Száguldoznak felém a lövedékek a környezetemtől, és nekem az identitásom a pajzsom – ha ezt megtartom, akkor nem eshet bántódásom” – interjú Zsirka Hellával, a Plútócska shop alapítójával”

Mi a közös Ráth Györgyben és a csatkai búcsúban? A Romani Design

Lehet kissé önző dolog olyan témáról írni, amihez – úgy érzem – nagyon sok személyes kötődésem van, és emiatt talán elfogult is lehetek, de már olyan régóta bennem van ez a cikk, hogy muszáj kiírnom magamból. Mátészalkai vagyok, nagymamám vásárosnaményi születésű. Mindkét város kicsit eldugott, eléggé kicsi, de nagyon a „miénk”. Mami kiskoromban sokat meséltBővebben: “Mi a közös Ráth Györgyben és a csatkai búcsúban? A Romani Design”

„Az általam tervezett ruhákon keresztül mesélni szeretnék, és másokhoz kapcsolódni” – Interjú Györök Borival.

Györök Bori Budapesten végzett a MOME-n, emellett Erasmusszal kijutott Londonba a Collage of Fashion-re, valamint Párizsba az ENSAD-ra is. Számos elismerést tudhat magáénak, és rengeteg helyen szerzett gyakorlati tapasztalatot a tanulmányai mellett és után, többek között a Nubu-ban is. Bori a mai napig otthon érzi magát az angol és a francia fővárosban is, hiszen barátiBővebben: “„Az általam tervezett ruhákon keresztül mesélni szeretnék, és másokhoz kapcsolódni” – Interjú Györök Borival.”

„Gyerekként sosem érdekel, mi van rajtad. Ezt szeretném átültetni a divatba” – Interjú Czárán Boglárkával

A Budapest Design Week keretein belül a Terike from Budapest egy interjúsorozattal készült, amelyen keresztül az érdeklődők azokat a fiatal tervezőket ismerhetik meg közelebbről, akik magas designértéket reprezentálnak és a magyar minőségi design méltó képviselőiként a jövőben a nemzetközi színtéren is tovább vihetik hazánk jó hírét. Most Czárán Boglárkát ismerhetitek meg közelebbről, aki az interjúnkraBővebben: “„Gyerekként sosem érdekel, mi van rajtad. Ezt szeretném átültetni a divatba” – Interjú Czárán Boglárkával”